Voltunk megint
2010 november 17. | Szerző: prücsök23
Egyere tovább maradunk és egyre nehezebben szakadunk el a kislányunktól. Tegnap voltunk ismét Belgrádban. Nem is tudom, mit írhatnék. A szívem teli volt félelemmel, aggódással, izgalommal. Bezárul a világ, mikor az inkubátor mellé lépünk. Csak ő van és mi meg Niki, akinek az üzenetét mindig átadjuk. Símogattuk átlátszó kis bőrét, egyre bátrabban, mert már nem annyira csöpp és már csövek sem veszik körül, sőt még infúziót sem kap a kincsem.Fogtuk a kis kezecskéjét, talpát, cirógattuk az arcát.Nagyon nehéz így szeretni, a plexin keresztül! Olyan boldogok voltunk, hogy ébren találtuk. Végre láthattuk a kék szemeit! Persze, mire előkerült a fényképezőgépünk, addigra megint elaludt… Még soha nem volt Nati ilyen aktív a látogatásaink alkalmával. Nagyokat nyújtózkodott, ásítozott és mosolygott. Igaz, hogy csak reflex, de akkor is mosolyt csal a mi arcunkra is, mit mosolyt, vigyort! Olyan aranyos volt!Érdekes, hogy Apa sokkal lelkesebb, sokkal hangosabban beszél hozzá az inkubátoron keresztül, én meg úgy érzem, kívülről látom magamat, magunkat, valami tompaság fog el. Csak nézem apró kis testét és annyira bánt, hogy így kell kezdenie az életét. Annyira sajnálom…
A doktornő most nem ijesztgetett annyit bennünket. A legnagyobb aktuális ,,probléma”, hogy nem tudják kikapcsolni az oxigént, mert akkor romlani kezdenek a vérgázai. Minimális dózison van, de ez még szükséges neki, hogy megfelelően szuszogjon. A nenatológus szerint ez miatt, lassan kimondhatjuk, hogy krónikus a tüdőproblémája.(magamban arra gondoltam, hogy ha csak ez lesz a nyoma a koraszülöttségnek, az még elég jó, de nem mertem kimondani). Az agyi ultrahangról valamiért Nati lemaradt, talán holnap hallunk arról is valami új infót.
Ja, és már egészen nagyok vagyunk,1150 grammosak!
Nagyon nehéz volt elköszönnünk! Apa megdorgált, mert sírtam, miután eljöttünk, de nekem egyre nehezebb otthagynom. Csak ülnék mellette és fognám a kis kezecskéit, hogy tudja, nincs egyedül ezen a világon!
Itt a mi hercegnőnk:
:-)
2010 november 13. | Szerző: prücsök23
Ezer bocs, hogy az utolsó bejegyzés depisre sikerült. Sok minden történt körülöttünk, ami elszomorított…
Tegnap Nikivel Pesten voltunk a nenánál, ezért Apa telefonált a klinikára. Natália hercegnőnk ,már 1075 gramm, a doktornő ,,nagyon boldog” a kis páciense miatt, mert szépen gyarapszik, egyre többet eszik, egyre kevesebb oxigén mellett. Szemecskéink fejlődnek, agyi ultrahangot még nem ismételtek, nem tartotta szükségesnek. Apa mesélte, hogy többször is elmondta a doktornő, mennyire örül Nati állapota miatt. Természetesen, mi is! A következő héten megyünk hozzá, már kimondhatatlanul várom!
Ma meszeljük a gyerekszobát. Lassan készülődünk arra, hogy hazahozzuk a kisbabánk. Türelmesnek kell lennünk, hiszen még meg sem kellett volna születnie karácsonyig. Egyre inkább reménykedem, hogy kiegészül a kis családunk!
november 10.
2010 november 10. | Szerző: prücsök23
Az idő pocsék. Nati 1050 gramm. Állapota stabil. Az én állapotom instabil. Fogytán a türelmem. És hiányzik, nagyon hiányzik!!!!!
kereken
2010 november 8. | Szerző: prücsök23
Natália hercegkisasszony ma kereken egy kiló! Délben beszéltünk a doktornővel telefonon és minden rendben a picurinkkal. Ezt nem ő mondta, ő ,,nem elégedetlen”.
Ez nekünk jót jelent meg az is, hogy gyarapszik! Valamiért úgy képzelem, hogy innen már könnyebb lesz. A héten lesz egy szemkontroll és azt hiszem, agyi ultrahang is. Rendben kell lenniük az eredményeknek, muszáj!
6 hetesen
2010 november 5. | Szerző: prücsök23
Amit csak sejtettem, az ma beigazolódott! Az új doktornőnk eléggé pánikos. Nem tudom, ez abból ered-e, hogy nem elég a tudása vagy abból, hogy nagyon érzelmes és kötődik a kis mazsolákhoz. Remélem, ez utóbbi. Persze, legyen csak óvatos, nem kis kockázata van a munkájának, hanem apró, emberi lények élete forog kockán, de azért mi szülők is emberből vagyunk és nem bírunk mindent el. Talán mégsem kellene minden apró részletet , minden gyanút megosztania velünk. Tegnap Nati nem volt túl jól, próbálták kikaapcsolni az oxigént ill. megemelni a kaját, de ezt nem viselte jól és felfújódott a hasija, ill a légzése is nehéz lett. Megtette a szükséges lépéseket és az ügyeletes dokinak is felhívta a figyelmét Natira és az ő kis hasijára, ami már jobbnak tűnt, mivel két napi kakit provpkáltak ki belőle.
Ezeknek az infóknak a tudatában, ma ólomlábakon járt az idő, állandóan az órát néztem, mikor hívhatom már őket. Aztán, a nővér jelentkezett. Telefonáljak később, ad oktornővel kell beszélnem. Na itt megállt a vérkeringés minden végtagomban. Annyira féltem, mit fogok hallani. A 15 perc, 15 év alatt múlt el, mire megkaptam a doktornőt. ,,Ma jobb a pocakja, de azért vettek egy komplett labort a királylánynak és minden szuper.” Hatásszünet, nagy sóhaj. Nekem már gyűlnek a könnyek a szememben, hogy mit hallok még. ,,Ő azért kikapcsol mindent szájon át , az anyatejen kívül, mert biztos, ami biztos, kicsit pihenjen. Aggasztja a hasa, pedig lehet, nem kellene pánikolnia, mert most jól van a csöppség, ezt a főorvos is megerősítette, akivel konzultált. De ő azért aggódik, tegnap délután és este is töprengett a mi kisbabánkon.” Majdnem nekem kellett vígasztalnom a neonatológusunk, hogy , ha ennél nincs rosszabb híre, akkor az még elég jó.
Szerintem, Nati egyszerűen még túl kicsi. Tegnap(kaki előtt) 950 g. Nem várhatjuk el, hogy teljesen önállóan szuszogjon, mellé extra sokat egyen, kakiljon is rendesen és mindezt úgy, hogy anya nincs vele. Persze jó, hogy így gondoskodik róla a személyzet. Biztosan akaratlanul is közrejátszanak az ösztönök ezeknek a csecsemőknek a gondozásában. Próbálok optimista lenni! Két hete még nem evett semmit, mert akkor is probléma volt az emésztésével. Most meg már 14 ml anyatejet kap. Én ezt látom. Meg azt, hogy minimális az oxigénmennyiség, pedig még nincs egy kiló sem. Nem szabad siettetnünk, mindennek megvan a maga ideje.
Beszámoló
2010 november 4. | Szerző: prücsök23
Kedden már hajnalban kipattant a szemem. Alig vártam, hogy apa is megérkezzen a munkáról és indulhassunk Natihoz. Amíg a félintenzív ajtaja előtt toporogtunk, láttunk egy apukát, ahogy sírva jön ki az intenzívről, a kabátjának még csak egyik ujját húzta fel, máris tárcsázott a mobilján. Tudtuk, az anyukának jelent. Egyik kezével telefonált, a másikkal a könnyeit törölgette. Először jár itt. És ugyan az járt a fejünkben a párommal, hogy úgy mondanánk neki valami vígasztalót….
Mikor a nővérke meghallotta, hogy kihez jöttünk látogatóba,széles mosollyal ismételte, aha, a pöttömhöz. A doktornőnek is úgy jelentett be minket, hogy az apróság szülei vannak itt. Nati még a kicsik közt is picúr, a legpicúrabb (egyelőre ).Hát, látni kellett volna, ahogy Apa és én lökdössük egymást az inkubátortól. Annyira szerettük volna érezni a lányunkat, hogy felmerült az ötlet, egyikünk az egyik lyukon, a másik a másikon dugja be a kezét. Aztán csak megegyeztünk. És csak símogattuk, símogattuk, beszéltünk hozzá, mindenki jókívánságát átadva. Olyan aprócska, még mindig. Kicsi, törékeny kis virágszál. Még soha sem sikerült látnunk a szemét. Gyengéden próbáltam felébreszteni, de nem sikrült. Talán álmában hallotta, hogy itt vagyunk, talán azt álmodta, hogy még a pocakomban van! Rózsaszín kis body volt rajta, csini kisasszony.
Az új doktornő bemutatkozott és mondta, hogy a látogatás végén menjünk be a szobájába. Ez megrémített mindkettőnket. Az inkubátor mellett kb negyven fok volt, izzadtunk rendesen. Legszívesebben maradtunk volna estig. Nehéz annyi képet és érzelmet elraktározni, hogy az kitartson legalább néhány napig. Minden nap visszanézem a fényképeket, mert nem akarom elfelejteni, hogy néz ki!
Az orvostól katunk hideget is meg meleget is. Nagyon elégedett Natival, azzal amennyit gyarapodott (925 gramm volt aznap) és azzal, ahogyan eddig küzdött. De, próbált felkészíteni minket, minden lehetséges komplikációra. A csontjai törékenyek, kevés a kalcium és foszfor a szervezetében, a retinák véredényei nem alakultak ki teljesen, de talán jó úton halad. 14 ml tejcit evett aznap , a cél az, hogy a héten megemeljék 18-ra és akkor nemm kellene többet infúzióval táplálni, illetve kikapcsolhatnák az oxigént is. Ha ilyen ügyesen ,,enne” továbbra is, nagyon jó lenne. Viszont kérdéses, hogy éretlen pocakja meddig bírja ki. Aztán, aggasztja a doktornőt az agyi ultrahang. Nem annyira a diagnózis, mint az, hogy nem javult ennyi hét alatt. Ha ciszták alakulnak ki az agyában, az komoly mozgási problémákat okozhat. Következő agyi ultrahang kb jövő pénteken. Addig meg rágódom. Mi lesz, mi lehet a legrosszabb? É s hogyan bírkóznánk meg vele? Állandóan gyötörnek a kérdések. Tudom, hogy ez a kislány már így is egy csoda és tudom, hogy sikerülni fog egy nap hazajönnie hozzánk. Nagyon kell, hogy bízzunk benne, hogy minden rendben lesz. Csak mikor egy kicsit elkezdek optimistább lenni, jön egy fehér köpenyes és elbizonytalanít. Persze, nekik az a dolguk, hogy realisták legyenek
Nekem meg az, hogy bízzam a csodákban és a kislányunkban!
2010 november 4. | Szerző: prücsök23
Kedden már hajnalban kipattant a szemem. Alig vártam, hogy apa is megérkezzen a munkáról és indulhassunk Natihoz. Még a félintenzív ajtaja előtt toporogtunk, láttunk egy apukát, ahogy sírva jön ki az intenzívről, a kabátját még csak egyik ujjára húzta fel, máris tárcsázott a mobilján. Tudtuk, az anyukának jelent. Egyik kezével telefonált, a másikkal a könnyeit törölgette.Tudtuk, először jár itt. És ugyan az járt a fejünkben a párommal, hogy úgy mondanánk neki valami vígasztalót….
mikor a nővérke meghallotta, hogy kihez jöttünk látogatóba,széles mosollyal ismételte, aha, a pöttömhöz. A doktornőnek is úgy jelentett be minket, hogy az apróság szülei vannak itt. Nati még a kicsik közt is picúr, a legpicúrabb (egyelőre ).Hát, látni kellett volna, ahogy Apa és ém lökdössük egymást az inkubátortól. Annyira szerettük volna érezni a lányunkat, hogy felmerült az ötlet, egyikünk az egyik lyukon, a másik a másikon dugja be a kezét. Aztán csak megegyeztünk. És csak símogattuk, símogattuk, beszéltünk hozzá, mindenki jókívánságát átadva. Olyan aprócska, még mindig. Kicsi, törékeny kis virágszál. Még soha sem sikerült látnunk a szemét.kicsit próbáltam felébreszteni, de nem sikrült. Talán álmában hallotta, hogy itt vagyunk, talán azt álmodta, hogy még a pocakomban van! Rózsaszín kis body volt rajta, csini kisasszony.
Az új doktornő bemutatkozott és mondta, hogy a látogatás végén menjünk be a szobájába. Ez megrémített mindkettőnket. Az inkubátor mellett kb negyven fok volt, izzadtunk rendesen. legszívesebben maradtunk volna estig. Nehéz annyi képet elraktározni, hogy az kitartson legalább néhányy napig. Minden nap visszanézem a fényképeket, mert nem akarom elfelejteni, hogy néz ki!
az orvostól katunk hideget is meg meleget is. Nagyon elégedett Natival, azzal amennyit gyarapodott és azzal, ahogyan eddig küzdött. De, próbált felkészíteni minket, minden lehetséges komplikációra. A csontjai törékenyek, kevés a kalcium és foszfor a szervezetében, a retinák véredényei nem alakultak ki teljesen, de talán jó úton halad. 14 ml tejcit evett aznap, , a cél az, hogy a héten megemeljék 18-ra és akkor nemm kellene többet infúzióval táplálni, illetve kikapcsolhatnák az oxigént is. Ha ilyen ügyesen ,,enne” továbbra is, nagyon jó lenne. Viszont kérdéses, hogy éretlen pocakja meddig bírja ki. Aztán, aggasztja a doktornőt az agyi ultrahang. nem annyira a diagnózis, mint az, hogy nem javult ennyi hét alatt. ha ciszták alakulnak ki az agyában, az komoly mozgási problémákat okzhat. Következő agyi ultrahang kb jövő pénteken. Addig meg rágódom. mi lesz, mi lehet a legrosszabb? É s hogyan bírkóznánk meg vele? Állandóan gyötörnek a kérdések. tudom, hogy ez a kislány már így is egy csoda és tudom, hogy sikerülni fog egy nap hazajönnie hozzánk. Nagyon kell, hogy bízzunk benne, hogy minden rendben lesz. Csak mikor egy kicsit elkezdek optimistább lenni, jön egy fehér köpenyes és elbizonyít. Persze, nekik az a dolguk, hogy realisták legyenek
Megint hétfő?
2010 november 1. | Szerző: prücsök23
Még mindig remegek kicsit. Semmi extra nem történt, de mikor megfogom a telefont, cikázni kezdenek a gondolatok, ezer variáció suhan át az agyamon, míg meg nem hallom a doktornő hangját. Szerencsére, minden renben. Nati 900 gramm és jól van! Holnap készülünk hozzá! Remélem, hogy Apa be tudja fejezni a munkáját reggel kilencig, mert csak akkor érünk le Belgrádba időben. Minden látogatás előtt nagyon izgulunk! Már tudom, hogy este alig tudunk aludni. Miután pedig voltunk a kislányunknál, annyira tele vagyunk élményekkel, érzelmekkel, hogy szintén dolgozik az adrenalin és még egy hosszú út után is nehéz pihenni. Már két hete, hogy nem láttam a kis bogárkánkat, biztosan kikerekedett. Végre nincs az intenzíven, nem kell elsietnünk. Símizhetjük kicsit tovább. Habár, ez nevetségesnek tűnik, mert mi az, fél órát vele lenni egy héten :-(. De majd koncentrált formában szeretgetjük, hogy sokáig érezze még miután egyedül is marad. Minden nappal közelebb kerülünk hozzá, hogy hazahozhassuk és türelmesnek kell lennünk. Most magamat emlékeztetem (mindenki más tudja).
Valamelyik nap volt Apa egyik kollégájának egy nagyon bunkó beszólása és annyira felhúztam magam,ill elszomorított, hogy le akartam ide írni, de lassan elpárolgott a mérgem. az a fontos, hogy a mi gyerekeink jól vannak, a házasságunk sem ment tönkre és még mindig tudunk mosolyogni egymásra, akár hányat is rúgott belénk az élet a sok év alatt.Az emberek meg beszéljenek.A lényeg az volt, hogy,az illető megkérdezte a férjem, mi nem tudtuk előre, hogy megint koraszülöttünk lesz? Értsd: mi felelőtlen marhák vagyunk, akik nem érték be egy gyerekkel, hanem tudatosan kockára tettük két életet ,és még egyet akartunk, minden áron. Szerintem, senkinek nem tartozunk magyarázattal, mégis sokszor magyarázkodnunk kell, mert az emberek bunkók-egyesek.Én legalább esélyt adtam ennek a gyereknek, hogy éljen, nem úgy, mint sokan mások. Gondosan mérlegeltünk, nem egy és nem is két ismert nőgyógyásszal, akik nem látták okát, hogy a preeklampsziám megismétlődjön. Persze, utólag, könnyű okoskodni! Ah, nem is ragozom ezt tovább, mert csak megint felhúzom magam, pedig lassan kezdtem kevésbé remegni!
Várjuk a holnapot!
Új doktornő
2010 október 30. | Szerző: prücsök23
Új osztály, új doktornő. Tegnap végre sikerült beszélnem vele! Kedvesnek tűnik. És nagyon ledöbbent, mikor hallotta, hogy itthon van még egy koraszülöttünk. Vagyis ex korababa,mert Nikit nem szeretem tovább így nevezni. Nati jól van, csak 2 liter oxigént kap diffúzan, 10 ml anyatejet kap (a tejbankból, ami egy éve működik a klinikán) egy etetésnél, még antibiotikumon és infúziókon van. 850 g.
Amitől nagyon féltünk, de addig nem kérdeztük, az a szeme. Volt már vizsgálaton és van is retinopátiája (ami várható),azt egyelőre nem tudtam meg, milyen fokú, de egyelőre követik csak. A doktornő hozzátette, hogy ha kell ,,ne adj’ Isten, akkor lézeres műtét is lesz”. De mi ennek örülünk. Mert ezek számunkra jó hírek.Minden aktuális problémánkra van megoldás. A doktornő hallotta a hangomon , hogy megörültem, és hozzáfűzte, hogy anyuka, tudja, hogy még nagyon hosszú út áll maguk előtt! Persze, hogy tudom! De most először érzem igazán, hogy van remény, hogy legyen még egy egészséges kislányunk!Már nem tartom őrültségnek tervezni az életet négyesben.Legszívesebben repültem volna Belgrádig, hogy lássam a mi kis csibénket. Keddig kell kibírnom. Már jobban vagyunk, és Apa kivesz egy napot, így ketten vihetünk Natinak egy nagy zsák szeretetet, hogy tudja, van miért küzdenie, mert mi nagyon várjuk!
November 20.
2010 november 20. | Szerző: prücsök23
Kész a gyerekszoba!:-) Új színek, új dekoráció, új szekrény. Már csak az új gyerek hiányzik bele. Apával totál lelkesen rendezgettük, festettük, takarítottuk. Így legalább olyan érzésünk van, hogy valamit teszünk Natiért, azért, hogy itthon kedves kis kuckó várja!
Egész héten nem sikerült a doktornőnkkel beszélnem. Tuti, nem csináltak új agyi ultrahangot és azért ,,kerül”.
Valamelyik nap a nővér ezeket az infókat osztotta meg velem telefonon:
– Az önök babája 1175 g, még inkubátorban van és még ott is lesz egy jó darabig, mert nagyon picike!
Ez ugye, mind igaz, de úgy hangzott, mintha havonta egyszer telefonálnék, nem minden nap. Persze megértem őket is, mi szülők (most tekintsünk el attül, hogy a kolléganőjük vagyok) minél többet szeretnénk hallani az apróságainkról, ők meg ne mondhatnak semmit. Azért, kicsit nevetségesnek tartottam, hogy ezt mondta…
Tegnap Natália 1200 gramm és még mindig inkubátorban 😉
Oldal ajánlása emailben
X