Voltunk megint

2010 november 17. | Szerző: prücsök23 |

Egyere tovább maradunk és egyre nehezebben szakadunk el a kislányunktól. Tegnap voltunk ismét Belgrádban. Nem is tudom, mit írhatnék. A szívem teli volt félelemmel, aggódással, izgalommal. Bezárul a világ, mikor az inkubátor mellé lépünk. Csak ő van és mi meg Niki, akinek az üzenetét mindig átadjuk. Símogattuk átlátszó kis bőrét, egyre bátrabban, mert már nem annyira csöpp és már csövek sem veszik körül, sőt még infúziót sem kap a kincsem.Fogtuk a kis kezecskéjét, talpát, cirógattuk az arcát.Nagyon nehéz így szeretni, a plexin keresztül! Olyan boldogok voltunk, hogy ébren találtuk. Végre láthattuk a kék szemeit! Persze, mire előkerült a fényképezőgépünk, addigra megint elaludt… Még soha nem volt Nati ilyen aktív a látogatásaink alkalmával. Nagyokat nyújtózkodott, ásítozott és mosolygott. Igaz, hogy csak reflex, de akkor is mosolyt csal a mi arcunkra is, mit mosolyt, vigyort! Olyan aranyos volt!Érdekes, hogy Apa sokkal lelkesebb, sokkal hangosabban beszél hozzá az inkubátoron keresztül, én meg úgy érzem, kívülről látom magamat, magunkat, valami tompaság fog el. Csak nézem apró kis testét és annyira bánt, hogy így kell kezdenie az életét. Annyira sajnálom…
A doktornő most nem ijesztgetett annyit bennünket. A legnagyobb aktuális ,,probléma”,  hogy nem tudják kikapcsolni az oxigént, mert akkor romlani kezdenek a vérgázai. Minimális dózison van, de ez még szükséges neki, hogy megfelelően szuszogjon.  A nenatológus szerint ez miatt, lassan kimondhatjuk, hogy krónikus a tüdőproblémája.(magamban arra gondoltam, hogy ha csak ez lesz a nyoma a koraszülöttségnek, az még elég jó, de nem mertem kimondani). Az agyi ultrahangról valamiért Nati lemaradt, talán holnap hallunk arról is valami új infót.
Ja, és már egészen nagyok vagyunk,1150 grammosak!
Nagyon nehéz volt elköszönnünk! Apa megdorgált, mert sírtam, miután eljöttünk, de nekem egyre nehezebb otthagynom. Csak ülnék mellette és fognám a kis kezecskéit, hogy tudja, nincs egyedül ezen a világon!

Itt a mi hercegnőnk: