2010 november 4. | Szerző: prücsök23 |

Kedden már hajnalban kipattant a szemem. Alig vártam, hogy apa is megérkezzen a munkáról és indulhassunk Natihoz. Még a félintenzív ajtaja előtt toporogtunk, láttunk egy apukát, ahogy sírva jön ki az intenzívről, a kabátját még csak egyik ujjára húzta fel, máris tárcsázott a mobilján. Tudtuk, az anyukának jelent. Egyik kezével telefonált, a másikkal a könnyeit törölgette.Tudtuk, először jár itt. És ugyan az járt a fejünkben a párommal, hogy úgy mondanánk neki valami vígasztalót….
mikor a nővérke meghallotta, hogy kihez jöttünk látogatóba,széles mosollyal ismételte, aha, a pöttömhöz. A doktornőnek is úgy jelentett be minket, hogy az apróság szülei vannak itt. Nati még a kicsik közt is picúr, a legpicúrabb (egyelőre ).Hát, látni kellett volna, ahogy Apa és ém lökdössük egymást az inkubátortól. Annyira szerettük volna érezni a lányunkat, hogy felmerült az ötlet, egyikünk az egyik lyukon, a másik a másikon dugja be a kezét. Aztán csak megegyeztünk. És csak símogattuk, símogattuk, beszéltünk hozzá, mindenki jókívánságát átadva. Olyan aprócska, még mindig. Kicsi, törékeny kis virágszál. Még soha sem sikerült látnunk a szemét.kicsit próbáltam felébreszteni, de nem sikrült. Talán álmában hallotta, hogy itt vagyunk, talán azt álmodta, hogy még a pocakomban van! Rózsaszín kis body volt rajta, csini kisasszony.
Az új doktornő bemutatkozott és mondta, hogy a látogatás végén menjünk be a szobájába. Ez megrémített mindkettőnket. Az inkubátor mellett kb negyven fok volt, izzadtunk rendesen. legszívesebben maradtunk volna estig. Nehéz annyi képet elraktározni, hogy az kitartson legalább néhányy napig. Minden nap visszanézem a fényképeket, mert nem akarom elfelejteni, hogy néz ki!
az orvostól katunk hideget is meg meleget is. Nagyon elégedett Natival, azzal amennyit gyarapodott és azzal, ahogyan eddig küzdött. De, próbált felkészíteni minket, minden lehetséges komplikációra. A csontjai törékenyek, kevés a kalcium és foszfor a szervezetében, a retinák véredényei nem alakultak ki teljesen, de talán jó úton halad. 14 ml tejcit evett aznap, , a cél az, hogy a héten megemeljék 18-ra és akkor nemm kellene többet infúzióval táplálni, illetve kikapcsolhatnák az oxigént is. Ha ilyen ügyesen ,,enne” továbbra is, nagyon jó lenne. Viszont kérdéses, hogy éretlen pocakja meddig bírja ki. Aztán, aggasztja a doktornőt az agyi ultrahang. nem annyira a diagnózis, mint az, hogy nem javult ennyi hét alatt. ha ciszták alakulnak ki az agyában, az komoly mozgási problémákat okzhat. Következő agyi ultrahang kb jövő pénteken. Addig meg rágódom. mi lesz, mi lehet a legrosszabb? É s hogyan bírkóznánk meg vele? Állandóan gyötörnek a kérdések. tudom, hogy ez a kislány már így is egy csoda és tudom, hogy sikerülni fog egy nap hazajönnie hozzánk. Nagyon kell, hogy bízzunk benne, hogy minden rendben lesz. Csak mikor egy kicsit elkezdek optimistább lenni, jön egy fehér köpenyes és elbizonyít. Persze, nekik az a dolguk, hogy realisták legyenek